Művészcsoportok: a KUT

Az 1924-ben megalakult Képzőművészek Új Társasága (KUT) a modern művészet háború alatt megszakadt folytonosságát kívánta képviselni. Olyan idős mesterek álltak a társaság élére, mint Rippl-Rónai József és Vaszary János, első kiállításuk pedig egy igazi generációs találkozás volt Koszta Józseftől Szőnyi Istvánig, Rippl-Rónaitól Aba-Novákig, Vaszarytól Bornemisza Gézáig. „Az elejtett fonalat ott vesszük fel, ahol elszakadt. A KUT nehéz viszonyok között az első tömörülés, mely félre nem érthető szándékkal a haladó művészi ízlésben az együvé tartozást mint keretet és konszolidálást keresi” – írta Vaszary János. Bár a társaság életében hamarosan szervezett viták alakultak ki, 1950-ig tartó fennállása alatt a KUT lényegében minden jelentős művésszel kapcsolatban állt. 1926-tól jelentette meg hasonló című folyóiratát, amely a modern magyar művészet propagálásának egyik legkomolyabb fóruma volt. A KUT a sokban hasonló, de nem annyira heterogén UME-vel (Új Művészek Egyesülete) a két háború között a legszélesebb körű, elsősorban a francia festészethez kapcsolódó modernizmust képviselte, s ami különösen fontos, hogy nemcsak itthon, hanem külföldön rendezett kiállításaival is.

Ferenczy Noémi: Rőzsehordó nő, 1924-25. Magántulajdon

A örök megújulásra kész Vaszary épp az 1930 körüli években teremtette meg az új, dekoratív stílusát, melynek sajátossága a könnyed vonalvezetés, a hideg színek erős vibrálása a kávéházak, nagyvárosok, strandok, azaz a modern élet helyszíneinek bemutatása. Vaszary stílusa, témavilága, s tanári tevékenysége is erős befolyást gyakorolt a KUT-ban tömörülő fiatalabb nemzedékek munkáira. Mint sokan a társaságból, ízig-vérig városi festő volt Vaszkó Ödön. Az ő művészetében a német új tárgyilagosság (Neue Sachlichkeit) aggályosan pontos kidolgozása egyesült a kissé naiv, humoros felfogással. A banálisan hétköznapi tárgyak pontos lefestése szinte szürreális jelleget ölt, a Budai kertvendéglő varázslatosan izgalmas fényviszonyainak megjelenítése pedig mintha Csontváry színkompozícióját gondolná tovább. A KUT kiállításain olyan művészek is helyet kaptak, akik egyébként nehezen sorolhatók stilárisan vagy barátilag összetartozó társaságokba. A székelyföldi Nagy István I. világháborús szolgálata alatt meditatív komolyságú katonaportrékon örökítette meg bajtársait. A háború után a magyar Alföldön és Székelyföldön rajzolt szinte kizárólag szénnel és pasztellel. Tájképeinek szűkszavúsága, minden spekulációtól mentes elvontsága, spirituális telítettsége leginkább Mednyánszky, illetve Barcsay műveihez hasonlítható.

Vaszkó Ödön: Budai kertvendéglő,1933. Magántulajdon

Vaszary János: Városi világítás, 1930.Budapest, Magyar Nemzeti Galéria

Írta: Bellák Gábor

Forrás: Bellák Gábor – Jernyei Kiss János – Keserű Katalin – Mikó Árpád – Szakács Béla Zsolt – Magyar művészet (317-320. oldal Corvina Kiadó Budapest, 2009 ISBN: 9789631358711

A Kiadó engedélyével