A portréfestészet

A világi műfajok között a barokk korszakban kétségtelenül a portré volt a legnépszerűbb. A jó portré nem csupán az adott személy külsejét, fizikai vonásait adja vissza, hanem társadalmi rangját, szellemi beállítottságát, modern kifejezéssel imázsát is. A XVII. századból szép számban maradtak fenn egész alakos, reprezentatív képmások és a nemesi családok felmenőinek arcképeit magukban foglaló ősgalériák. A portréfestészet hazai keresettségét jelzi, hogy a XVIII. század elejének legtehetségesebb magyar festője, Mányoki Ádám is e műfajban bontakoztatta ki tehetségét. Működésének németországi és hollandiai színterei révén jól ismerte az arcképfestés divatos irányzatait, s e tudását kamatoztatta akkor is, amikor 1712-ben Gdańskban megfestette II. Rákóczi Ferenc híres képmását. Későbbi magyarországi tartózkodása idejéből való Ráday Pál arcképe (1726-27), amely viszont merevebb beállításával, az arcvonások visszaadásának tárgyilagos realizmusával a helyi, provinciálisabb ízű portréfestészet elveihez igazodik. A nyugati minták nyomán kialakult reprezentatív portrétípus felfogását képviseli Mária Terézia 1740-41 körüli arcképe. Az egész alakos kivágás, a pilaszteres háttér-architektúra, a kőváza és az alak mögötti drapéria színpadias elrendezése a modell hatásos, méltóságteljes megjelenésének eszközei. A tartás és a részletek festőisége – például a csillogó selyemruha csodás anyagszerűsége vagy a hermelinbéléses aranybrokát palást mozgalmas elosztása – oldja a hagyományos séma merevségét, eleganciát és könnyedséget kölcsönöz az ábrázolásnak. A XVIII. század folyamán az arcképfestészet mind kifejezésmódját, mind megrendelői körét tekintve egyre differenciáltabbá vált. A felvilágosodás jegyében fogant értelmiségi portré példáját Kollár Ádám Ferenc, a bécsi császári könyvtár igazgatója, a jezsuitából lett udvari történész 1779-ből származó arcképe mutatja. Az egyszerű öltözet, a modell kezében látható könyv, az asztalon pihenő írószerszámok az olvasó, gondolkodó ember attribútumai. A dinamikus tartás és a nyílt, határozott tekintet tettre kész, intelligens férfi képét mutatják. A Sopronban letelepedett Dorffmaister István festészetében a XVIII. századi polgári arckép jellemző vonásai mutatkoznak . Hochenecker János kádármester képének puritán képi világába a karok tartása, a fej fordulata visz némi mozgalmasságot. A mű szerényebb ábrázolóeszközei ellenére is kitűnik remek karakterábrázoló-képességével.

Dorffmaister István: Hochenecker János kádármester, 1770-es évek. Soproni Múzeum

Joseph Hauzinger: Kollár Ádám Ferenc, 1779. Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok

Bécsi festő Auerbach köréből: Mária Terézia mint magyar királynő. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria

Írta: Jernyei Kiss János

Forrás: Bellák Gábor – Jernyei Kiss János – Keserű Katalin – Mikó Árpád – Szakács Béla Zsolt – Magyar művészet (182. oldal Corvina Budapest, 2009 ISBN: 9789631358711

A Kiadó engedélyével