Jómódú polgári családból származott. Kezdetben művészettörténetet tanult Bécsben és Münchenben, eközben kezdett rajzolni. 1892-ben Hollósy Simon magániskolájában akadémiai felvételre készült, majd 1893-ban Párizsban a Julian-akadémián tanult. 1895-ben újra Münchenbe utazott, 1896 nyarán nagy ambícióval dolgozott Nagybányán, de a rajznak elsőrendű fontosságot tulajdonító festésmódja a korábbihoz hasonlítva nem változott (Imádkozó bányászok, 1896). Csak a következő nagybányai nyár során döbbent rá a plein-air festés valódi sajátosságaira, s vette észre a szín fontos szerepét. A Rozsály oldalában levő erdésztanyán, az Izvorán festett magányosan hónapokon át. A nagybányaiak kiállításán bemutatott 27 festménye komoly elismerést hozott, különösen hatalmas tájképe az Est a havason. Utoljára 1898-ban dolgozott Nagybányán. Részt vett ugyan a harmadik csoportkiállításon 1900-ban, a Műcsarnokban, de már 
egyik beküldött képét sem Nagybányán festette. Ezután hosszú ideig csak rajzokat készített: zsánerjeleneteket, tájat, s végül – elsősorban – arcképet. Lázár Béla 1911-ben megjelent tanulmányában fényt derített a változás okára. „Igen szorgalmasan dolgozott, de elégedetlen volt az eredménnyel. Társainak kolorisztikus kifejező ereje egyre gazdagabban bontakozott ki, ő maga csak formát látott, s minél jobban erőltette a színlátást, annál jobban összezavarodott.” Végül – Glatz saját megítélése szerint – a Balatonvidék párás atmoszférája segítette a magára találásban (Birkózó fiúk, 1901). 1908-ban a MIÉNK törzstagjai között volt. 1910-ben a Nemzeti Szalonban rendezett kiállítást, 1912-ben a nagybányai jubiláris tárlatra elküldte ifjúkori, nagy sikert aratott műveit. Ekkorra azonban már végleg eltávolodott a nagybányaiak problémakörétől. Bájos – sokszor már édeskés – gyermek- és női arcképeket és negédes hangulatú népi életképeket festett, kedvét lelte a népviseletek részletező ábrázolásában. 1914-ben Szinyei Merse Pál javaslatára meghívták a Képzőművészeti Főiskola alakrajz-tanárának, 1938-ig tanított a Főiskolán. Az 1920-ban alakult Szinyei Merse Pál Társaság egyik alapító tagja volt. A társaság 1925-ben, Londonban (Royal Academy) rendezett kiállításán Glatz két festményét több kritika kiemelte. Ugyancsak jó sajtóvisszhangja volt az 1925-ben, Berlinben rendezett magyar kiállításon bemutatott festményének. A felszabadulás után Kossuth-díjat kapott. 1953-ban az Ernst Múzeum rendezte meg gyűjteményes kiállítását.
Glatz Oszkár (Budapest, 1872. okt. 13. – Budapest, 1958. febr. 23.)
Glatz Oszkár: Birkózó fiúk, 1901
Glatz Oszkár: Est a havason, 1897
Glatz Oszkár: Fahordók, 1898
(Pálosi Judit) A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításának katalógusa, MNG, Bp., 1986, 169-170. oldal
Kategória:Művészet Tagged: arckép, festészet
