A bécsi tanulmányai után hazatért fiatal Lotz Károly friss szemlélettel fogott a magyar táj és népének ábrázolásához: kitűnő megfigyeléseivel jóval megelőzte korát. Viharos alföldi képei ugyan zömmel még a romantikában gyökereznek, de drámaiságuk, változatos komponálásmódjuk és főként a valóságból ellesett színeik Lotz egyéni törekvéseit igazolják: jól példázza ezt 1862-ben készült “Ménes a zivatarban” c. festménye is. Plasztikusan gomolygó felhőit, találó lóportréit, a pusztai ember sajátos életérzését magyar kortársainak egyike sem volt képes hasonló színvonalon megragadni.
Emellett Lotz falképei is jelentősek, hiszen az akkori Magyarországon még kevéssé művelt műfajban ő mutatta meg falfestményei impozáns sorával, hogyan kell együttműködnie építésznek és festőnek ahhoz, hogy igazán egységes műalkotás jöjjön létre.
Lotz Károly: Ménes a zivatarban, 1862 | Olaj, vászon, 126,5 x 191,5 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Lotz Károly (Bad Homburg vor der Höhe, Hessen tartomány, 1833. december 16. – Budapest, 1904. október 13.) német származású magyar festőművész, a 19. századi akadémikus magyar fal- és portréfestészet jelentős képviselője.
Német apjának korai halála után magyar származású anyja hazajött kisgyermekével szülőhazájába, Magyarországra. Szobrásznak készült, majd festeni tanult Marastoni Jakabnál és Weber Henriknél. 1852-ben Bécsbe ment, ahol K. Rahl tanítványa, majd munkatársa lett. Mesterével együtt számos falképet festett főúri és nagypolgári palotákban. 1864-ben részt vett a bécsi Fegyvermúzeum lépcsőházának kifestésében.
Itthoni korai képeit az Alföld romantikája ihlette, később nagy falkép feladatokhoz jutott. 1864-ben a Vigadó lépcsőházának falfestményeivel nagy sikere volt. Ezután számos főúri, állami és egyházi megrendelést kapott. 1873-ban a Vigadó éttermének 28 medaillonját készítette. 1874-ben Than Mórral együtt készítette a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőházának festését. 1883-ban a Mintarajziskola tanára, 1896-tól pedig a második festészeti mesteriskola vezetője. A királyi palota elpusztult Habsburg-termének mennyezetét 1903-ban már betegen festette.
A 19. század második felének egyik legismertebb magyar mestere. Falképei a velencei barokk freskófestészet hatását tükrözik, bravúrosak, könnyedén elegánsak. Időtállóbbak finom színezésű vázlatai, vonzó arcképei és mitológiai tárgyú festményei. Ezeken gyakran nevelt leányai, Ilona és Kornélia voltak modelljei. Kornéliáról festette lányaktjait is. Számos képmása és aktja a Magyar Nemzeti Galériában található. Ismertebb alkotásai: Egyetemi Könyvtár (1875); Régi Műcsarnok (1877); Keleti pályaudvar (1884); Operaház nézőterének mennyezete (1884); Párizsi áruház (1885); MTA nagytermének két triptychonja (1887-91); Tihanyi apátsági templom (Székely Bertalannal és Deák Ébner Lajossal; 1889-90); budai Mátyás-templom (Székely Bertalannal, 1892-83); a Kúria (ma Magyar Nemzeti Galéria) nagy csarnoka (1894); az Országház lépcsőháza (1896-97); a Bazilika pillérmozaikjai, kupola- és boltívképei (1894-99).
Forrás: Képzőművészet Magyarországon (hung-art.hu)