Álmok, szerelmek, politika – ez jellemezte életét. Műveivel a nőkért, a szabadságért küzdött. Fájdalommal teli életében a festés jelentette az örömöt.
– Két komoly balesetet szenvedtem életemben – mondotta. – Az egyiket egy villamos okozta, a másikat Diego. Messze az utóbbi volt a súlyosabb. – Az első balesetet 1925-ben szenvedte el: az iskolából tartott hazafelé autóbusszal, amikor beléjük rohant egy villamos. Fridának mindkét lába eltörött, és a gerince is megsérült. Hónapokig nyomta az ágyat, és akkor kezdett festeni.
Frida Kahlo 1950-ben, mexikói népviseletben. Német apa és mesztic anya gyereke volt. | Frida Kahlo, teljes nevén: Magdalena Carmen Frida Kahlo y Calderón (Coyoacán, Mexikóváros, 1907. július 6. – Coyoacán, Mexikóváros, 1954. július 13.)
A második „baleset” 1928-ban következett be: Frida 21 évesen találkozott össze a nála húsz évvel idősebb Diego Riverával, Latin-Amerika egyik legnagyobb festőjével. Egymásba szerettek, összeházasodtak. Szenvedélyesen politizáltak is a Mexikói Kommunista Párt tagjaiként. Viszonyuk ugyanilyen szenvedélyes volt, mindketten gyakran léptek félre; Rivera kifejezetten nőcsábász volt. 1939-ben el is váltak, ám egy év múlva ismét összeházasodtak. Fridának is akadtak közben szerelmi kalandjai: például a szovjet kommunista Lev Trockíjjal, valamint a magyar származású fotós Nickolas Murayval, sőt állítólag egy Costa Ricai énekesnővel, Chavela Vargasszal is.
Frida egészsége egyre gyengült. Volt két abortusza, több lábujját is amputálni kellett, ráadásul súlyos lelki sérüléseket is szenvedett, főleg Rivera miatt. Mindezzel szemben a művészet jelentett számára vigaszt. Képeinek témája mindvégig önmaga volt: megfestette Frida Kahlót ikerpárként, megnyilazott szarvasként, Diegóját madonnaként dajkáló anyaként, rémálmok szereplőjeként. Műveit nem lehet besorolni semmilyen irányzatba. Hivatalos elismerést 1938-tól kapott, amikor előbb Mexikóvárosban, majd New Yorkban is kiállították képeit – a következő évben pedig (valamivel szerényebb sikerrel) Párizsban is.
Fiatalon, mindössze 47 évesen halt meg. Nem sokkal előbb ezt írta a naplójába: „Örömmel várom a véget, és remélem, sosem kell visszatérnem.” A szöveg mellé egy fekete angyalt rajzolt.
Forrás: Roberto Mottadelli, Gianni Morelli – A 20. század legmeghatározóbb egyéniségei (104—107. oldal) Corvina Kiadó, 2018 ISBN 978 963 13 6495 8