Paál László művészete a barbizoni festők eredményeit egyéni vonásokkal gazdagította. Barbizonban Paál munkássága idején már csak J. F . Miller élt a nagyok közül, aki az ott dolgozó fiatalabb festőkkel együtt a magyar mester tevékenységét is figyelemmel kísérte, és szenvedélyes hangú alkotásait igen nagyra becsülte. Kortársai közül Th. Rousseau-hoz hasonlították, később képeit Díaz de la Peña műveivel állították párhuzamba. Valami mégis megkülönbözteti tőlük: előadásának lenyűgöző ereje és közvetlen élményeinek nosztalgiákkal teli kifejezése. Paál legjobb műveiben romantikus természetszemlélete realista ábrázolásmóddal és az atmoszferikus hatások érzékeltetésével párosul.
„Út a fontainebleau-i erdőben” című képén a fényben fürdő természetet a formák fellazítása nélkül, mégis vibráló, áttetsző, levegős hatást keltve ragadja meg. Palettáján a zöldek gazdagon tobzódnak: nedvesen csillogó olívzöld, egy-egy napsütötte levél sápadt zöldje, a mohán megcsillanó tengerzöld, a sejtelmes erdőmélyének sötétzöldje – s az erdei növényzet még számtalan színváltozata csillan meg a táncoló, bujkáló napfénycsóvákban.
Életében egyetlen műve sem került múzeumba, a hivatalos elismerést, a Salon „mention honorable”-ját is már súlyos betegen kapta. 1880-ban vásárolták meg két képét a Nemzeti Múzeum képtárának. Petrovics Eleké az érdem, hogy az I. világháború idején és utána a gazdasági nehézségek ellenére Paál Lászlónak egész teremre való művét tudta megszerezni a Szépművészeti Múzeum számára. Ezek közé tartozik ez a mű is.
Forrás: Képzőművészet Magyarországon (hung-art.hu)
Nagyítható kép
Paál László: Út a fontainebleau-i erdőben,1876, Olaj, vászon, 91,5 x 63 cm
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Paál László 1873 tavaszán telepedett le a Párizs közeli Barbizonban, ahol életének legtermékenyebb időszakát töltötte. Ekkoriban lett tájképeinek új témája a sűrű, olykor szinte átláthatatlan erdő, mely alig engedi át a napfényt. Paál itt, Barbizonban fedezte föl a fény önálló, képalkotó jelentőségét: a drámaian, energikusan fölvillanó fények és a sűrű lombokon áttörő fénynyalábok válnak festészetének meghatározó elemeivé. Kompozíciói átgondoltak, megrendezettek, az erdőbelsők „színpadát” fák sora szegélyezi, a fény pedig rejtélyesen hatol át a lombok sűrű koronáján. Paál tájképfestészetének ez a vonulata a fény rabul ejtéséről szól: annak a „fényminimumnak” a minél érzékenyebb és intenzívebb megragadásáról, ami még éppen láttatni engedi a dolgokat. Az Út a fontainebleau-i erdőben című művén a fák által keretezett, színpadszerűen kinyíló térben szinte fény és árnyék drámai küzdelmét látjuk. A fák tövében álló alakot Paál halála után barátja, Munkácsy Mihály műkereskedője tanácsára festette a képre, a festmény jobb eladhatósága érdekében.
Forrás: Magyar Nemzeti Galéria (mng.hu)