„Az általa festett táj szebb és harmonikusabb, mint maga a természet.”
Claude Lorrain (eredeti neve Claude Gellée vagy Claude Le Lorrain) francia barokk tájképfestő, egyben az európai tájképfestészet egyik legjelentősebb mestere.„… hosszú életében megszakítás nélkül festette idillien szép tájait.
Kizárólag tájképfestő volt, a természeti elemek festői harmóniája, a levegő- és fényhatások visszaadása, egy táj vagy épületrész költői jellemzése foglalkoztatta. Az emberábrázolás nem érdekelte, kis méretű figuráit csak díszítőelemként alkalmazta monumentális tájaiban.”
(forrás: Művészeti kislexikon. Akadémiai K., 1973)
Izsák és Rebeka menyegzője | Sába királynő a kikötőben | Aeneas Déloszban
„Az idealizált tájképek egyik legnagyobb mestere volt. (…) Baldinucci szerint hírneve elsősorban annak tulajdonítható, hogy rendkívül ügyesen ábrázolta „a napfény megjelenését a természetben, különösen a tengervízen és a folyók felett lebegő hajnali és alkonyi fényt”. Claude, aki a fény költői ábrázolásával járult hozzá a műfaj fejlődéséhez, különösen nagy hatást gyakorol követőire, nemcsak élete során, hanem – főként Angliában – a 18. sz. közepétől a 19. sz. közepéig is.”
(forrás: Britannica Hungarica. Magyar Világ K., 1995)
Az angol William Turner festő, Lorrain egyik leghűbb „rajongója” volt: a halála után a londoni Nemzeti Galériára hagyományozta műveinek nagy részét. Azt kérte, hogy a „Dido felépíti Karthagót” c. festménye Claude „Sába királynője a kikötőben” és „Izsák és Rebeka menyegzője” munkái közé kerüljenek kiállításra, mivel ez a két festmény volt művének fő ihletője. Kérését teljesítették.
Késői magyar követője volt id. Markó Károly is, akinek legismertebb tájképe a Visegrád (1826), amely a magyar tájképfestészet első alkotása.
Forrás: József Attila Könyvtár – Dunaújváros