Élete során volt gazdag polgár és szegény művész is
„Nem tudnánk túl sok művészt felsorolni, aki olyan meggyőződéssel élte volna meg művészi látomásait, mint Paul Gauguin. Két világ határmezsgyéjén élt. Művészetében tükröt tartott megvetett civilizációjának, és egy alternatív, primitív életet mutatott fel, annak mindent behálózó egyszerűségében, naiv harmóniájában. Gauguin azonban nem érte be a festéssel, maga akart tapasztalatokat szerezni. Be akarta bizonyítani, hogy számára a dél-tengeri egzotikum nem csupán kikényszerített és varázslatos menekülés az álomvilágba, amely lenyűgözte európai kortársait a világkiállítások és újságtudósítások korában. Gauguin a művészet és élet, a képzelet és a rend új egységét teljesítette meg, s megérezvén ezt a döntően 20. századi magatartást a modernizmus egyik igazi előfutárává vált.”
Önarckép | Tahiti nők | Lovasok a parton
1891 után leginkább a Csendes-óceán déli részének tájain festett, Tahiti fontos állomása és ihletője volt művészetének. Olyan jeleneteket festhetett, amelyek „természet” leányait és fiait ábrázolta. A Honnan jövünk? Mik vagyunk? Hová megyünk? (1897), a Tahiti nők mangóvirágokkal (1899), a Lány legyezővel (1902) festője az utolsó éveiben sokat betegeskedett, és anyagi gondokkal küzdött – festményei mégis derűsek és bizakodóak maradtak.
Néhány nappal Gauguin a halála előtt levelet kapott barátjától, George-Daniel de Monfreid-től: „Ma úgy gondolnak magára, mint egy kivételes, nagyszerű művészre, aki az Indiai-óceán közepéről küldi megdöbbentő és utánozhatatlan műveit – egy nagy ember alkotásait, aki elhagyta ezt a világot. A nagy halottak sérthetetlenségét élvezi. Önt már jegyzi a művészettörténet.” Gauguin nem érhette meg saját diadalát. Ki tudná megmondani, hogyan reagált volna a világ váratlan tapsára? Ez még mindig ugyanaz a gyűlölt, elviselhetetlen világ volt, ahonnan örökké menekülni akart. És mégis, a sokrétű civilizáció Gauguinben és világtagadásában ismert rá saját képére.”
(forrás: Walther, I.F.: Paul Gauguin. Taschen, 2001, 7.o. és 92.o.)
Forrás: József Attila Könyvtár – Dunaújváros